Így is lehet, de azért nem ezé a fehér furgoné a legszabályosabb megoldás :-) (Pár hónapja olvastam egy elemző célzatú cikkett a Totalcar-on a 'Fehér Furgonok Vezetői'-ről. Mi tagadás, volt benne igazság - lásd még az előző posztot is!)

Nos, ahogy említettem, kár volt erre jönni. Percek telnek el, míg egy-egy kocsit elengednek előlem - de azért ki lehet bírni és meg lehet jegyezni, hogy "Máskor erre ne!". A video elejét szándékosan hagytam meg. Egyrészt érezhető, hogy milyen idegörlő itt ácsorogni, másrészt látható, hogy a 'bogár' előttem nem bénázik, hanem a szabályok adta keretek között próbál előbbre jutni. Megy ez így pár percig, aztán valahol hátulról megszólal egy kürt. Szépen, hosszan, hangosan ... aztán ez lesz belőle:

Ami a képen nem látszik: a 'nem annyira nyugodt' úriember vagy öt autóval állt mögöttem, egy fehér platós kisteherautót vezetett. Amikor a bogaras végre ki tudott kanyarodni, elindult vissza a kocsijához. Figyeltem a tükörből, elötte vagy két autóra való hely alakult ki, mire ő is újra elindult. Ennek ellenére senki nem előzte meg (pedig Istenem!, de jót mosolyogtam volna ...). Igazság szerint mindegy is lett volna, mert a következő pillanatban jó kövér, kormozós dízzelgázzal felhajtott jobbra a járdára, végigment  a sorban állók mellett, majd azzal a lendülettel befordult jobbra a Prielle Kornália utcába. Nem tartott rá igényt, hogy kiengedjék, de aki látta a járdán sebesen közeledő kistehert, nem nagyon tehetett mást ...

Kár volt erre jönni, de már mindegy ... legalább látok pár szépen kivitelezett jobbra fordulást - a szembe jövő sávból!

Kezdjük azzal, hogy semmi bajom a motorosokkal - még a robogósokkal sem -, és ha úgy adódik, próbálom segíteni a közlekedésüket. Teszem ezt annak ellenére, hogy életemben nem motoroztam, robogót is talán ha kétszer vezettem, és ha apai tekintélyem elegendő lesz rá, a gyermekeim sem fognak több időt motorizált kétkerekűn tölteni. Bár nagyjából sejtem azt az életérzést, amit motoron, robogón él át az ember, és kicsit irigylem is, magam és szeretteim épsége ennél nekem fontosabb. Kollegámmal többször beszélünk róla, hogy egy sikeresen végigvitt élethez mennyi rengeteg szerencse kell; nos én a motorozást már fölösleges kockázatnak tartom. Ezzel együtt elfogadom, hogy van, aki ezt másképp gondolja ...

Itt egy példa, amihez hasonlótól mindig kicsit jobb lesz a kedvem. Meglátom a tükörben, lehúzódok, hogy elférjen, elhalad és veszi a fáradságot, hogy megköszönje. Ennyi! Nem is kell több! (Az már csak hab a tortán, hogy mikor mellém ért, kiderült, hogy rendőr volt.)

 Kezdődjön a délutáni napló végre egy pozitív példával. A Tétényi útról a Bartók Béla út felé ilyenkor délután már nagy a forgalom. Mégis akad, aki nem a másik kipuffogójába bújva akar előrébb jutni, hanem elengedi a balra fordulókat addig is, amíg neki zöldre nem vált a lámpa. Mi nyerünk, ő nem veszít. Kicsit rögtön minden rózsásabb. Utólag is kösz'!