Qkac 2010.01.20. 13:20

Figyelj, s haladsz!

Kedves Autóstársaim!
Ma reggel gyönyörű példáját láttam a rutinból, megszokásból vezetés hátrányainak. Szerencsére ez nem idézett elő balesetveszélyes helyzetet, viszont tömegesen álltak miatta nagyjából teljesen fölöslegesen a reggeli dugóban Újbuda egyik legforgalmasabb útján. Sokszor volt már szó arról, hogy a Bocskai út Kosztolányi Dezső tér és Fehérvári út közötti szakasza az Október 23-a út felé háromsávos, mégpedig buszsáv nélkül (!) mégis minenki csak a két belső használja, és mint anyanyilkosra néznek arra, aki a szélsőben megelőzi a többieket.

Nos, ezúton hívnám fel a figyelmeteket arra, hogy nincs ez másképp a másik irányban sem ezen a szakaszon. Ehhez jött ma reggel az, hogy építkezés miatt a belsőt helyenként el is veszik a szembeforgalom számára. És mit látsz? Rengeteg autós békésen araszolgat a két belső sávban, és türelmesen "zipp-zároz", amikor a legbelső elfogy, miközben a külső csont üres. (Valamikor régen ez buszsáv volt. A felfestés nyomokban még föllelhető.) Érdemes megnézni a videón, hogy a szakaszon több helyen tábla is felhívja a figyelmet a sávok helyes (és lehetséges) használatára, de mit sem ér! Ahhoz képest, hányszor cikkezek itt arról, hogy egyes nyomoroncok a buszsávot használják szabálytalanul előnyszerzésre, kifejezetten röhejes, amit itt látunk.

 

Nem olvastam utána, de emlékeimben még él a közlekedési jelzések értelmezésének preferenciája, miszerint

  1. a rendőr jelzését kell követni,
  2. rendőr hiányában a közlekedési lámpa jelzéseit,
  3. lámpa hiányában a táblák iránymutatásait,
  4. táblák hiányában az útburkolati jeleket valamint az egyéb szabályokat,
  5. mindezek hiányában vagy kétségessége esetén pedig az "erősebb kutya elvét".

Nos, ami számunkra ebből fontos - természetesen az "erősebb kutya elve" általános érvényű alkalmazásának szem előtt tartása mellett -, az az, hogy ha a tábla és az útburkolati jel nem azonos értelmű utasítást ad, akkor A TÁBLA A MÉRVADÓ! Azaz még akkor sincs buszsáv, ha történetesen föl van festve, de ugyanakkor az útszéli táblák egyértelműen jelzik, hogy melyik sáv milyen korlátozásokkal, vagy éppen korlátozás nélkül használható.

A bejegyzés trackback címe:

https://urvezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr581687476

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi úgyis beszavazzuk Molnár Gyulát 2010.03.10. 19:35:41

Újbudát ellepték a nem kampányoló Fidesz plakátjai. Guzmicás egy választókerület ez Viktoréknak. Nem elég, hogy az MSZP Molnár Gyulát, a polgármestert indítja, de még jelöltet is kelet váltani. Először Orbán Anita indult volna itt (nincs semmiféle rok...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

George Jung 2010.01.21. 19:52:50

Könyörgöm Neked, ezt miért?!?!?!
Olllyan jól tudtam ott menni a külsőben, most meg mindenki ott fog tobzódni...
(Van még egy ilyen hely a városban, amit IMÁDOK, de könyörögnöd kell, hogy eláruljam;-) )

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2010.01.22. 09:31:33

@George Jung:
A válaszom: azért, mert ha már ingyen van a szolgáltatás (mármint a blog lehetősége) legalább egy kicsit nézzen ki úgy, mintha némi közszolgálatiság is vegyülne a dologba ... :-D
Másrészt pedig ne aggódj! Túl optimista vagy a blogommal kapcsolatban. Ahogy elnézem a látogatottsági statisztikákat, még sokáig el fogunk férni a külsőben. Akik meg ide járnak olvasgatni, már amúgy is ott járnak - már a Budapestiek közűlük. ;-)
süti beállítások módosítása