2009.09.10. 23:04
Elhiszed?
Hír a xednI Hírportálon:
"Kovács II János hivatásos gépkocsivezető furgonjával az egyik Andrássy úti üzlet elől indult el, amikor az ugyancsak a szervízúton álló rendőrautóban ülő járőr - észlelve, hogy a kisteherautó árut szállít -, a rakomány ellenőrzése végett megkísérelte igazoltatni. Köztudott a rendőrség járműparkjának elavult állapota, melynek köszönhetően a járőr gépjárműve mindössze 40 km/h-s sebességgel tudott a furgon nyomába eredni. Tekintettel arra, hogy a rendőrautó egyik megkülönböztető jelzése sem volt üzemképes állapotban, valamint a szolgálati rádió is csak a kijelző környékéről fel-felszálló füstjezésekkel tudott kommunikálni az 'Adás' gomb első megnyomását követően, a járőrnek egyedül kellett felvennie az egyre reménytelenebb harcot az időközben lassan, de biztosan távolodó furgonnal. A küzdelem - úgy a helyzettel, mint a lóerőkkel - egészen az M3-as autópálya mogyoródi lehajtójáig tartott, ahol a járőrök a teherautót végképp szem elől tévesztették.
A rendszám ismeretében utóbb megtalálták Kovács II Jánost, akit eljárás alá vontak 'menetlevél szabálytalan vezetése' és 'ellenszegülés rendőri intézkedésnek' cselekmények elkövetése miatt. Előbbit az indokolta, hogy a rendőrök állítása szerint a furgon indulásakor látták, hogy a járművezető kezében még ott a menetlevél, abba még bejegyez valamit, holott a jogszabály szerint a menetlevél vonatkozó részét az indulás előtt kell kitölteni, útközben, illetve később, az út befejeztével már szabálytalan; utóbbit pedig az, hogy a felkapcsolt megkülönböztető jelzésekkel haladó rendőrautót észlelve a jármű vezetője nem húzódott le és nem vetette magát alá az igazoltatási szándéknak. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az utóbbi eset kapcsán a rendőrök egybehangzóan elismerték, hogy egyik felkapcsolt megkülönböztető jelzésük - sem a sziréna, sem a kék villogó lámpa - nem működött, de mivel a kapcsolót működtették, szerintük a tényállás megállapítása ettől még helyes.
A bírósági tárgyaláson a bíró nem fogadta el Kovács II János azon védekezését, miszerint ő csak a Füles rejtvényújságot tette vissza az ülésre, amibe még bejegyezte az éppen fejtett keresztrejtvény utolsó betűjét, ellenben a menetlevél vonatkozó részét még az üzletben kitöltötte. Ugyancsak elutasítást nyert a gépkocsivezető azon védekezése is, hogy egyszerűen nem hallotta a megkülönböztető jelzéseket működtető kapcsoló felkapcsolását kisérő kattanó hangot a közeli rendőrautó kilyukadt kipuffogójának zaja miatt, ezért fel sem merült benne, hogy a rendőrök szerettek volna bármiféle megkülönböztető jelzést használni, arra pedig végképp nem gondolt, hogy a járőr őt követné, mert feltünően lassan indultak el, így látóköréből a rendőrautó amúgy is gyorsan kikerült.
Kovács II Jánost halmazati büntetésként 10 év - 8 évre felfüggesztett -börtönbüntetésre, mellékbüntetésként a gépjárművezetéstől való végleges eltiltásra ítélte a bíróság. Az ítélet jogerős!"
Nem hiszed? Tessék! Itt olvashatod ...
· 1 trackback Szólj hozzá!
Címkék: rendőr nem napló
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Kéz kezet mos. (Avagy újabb olvadószál foszlott semmivé.) 2009.09.10. 23:06:25
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.