2009.09.07. 20:20
A piros lámpa nem sorompó
Tulajdonképpen mondhatnám azt is, hogy ez egy elhangolt lámpasor, mert tényeg az. (Az is lehet, hogy a három egymást követőből csak kettő - a Könyves Kálmán körúti, és az előtte levő - van összehangolva.) Néha gyönyörűen haladhatunk tovább, néha azonban illene megállni. Ezt nem mindenki gondolja így:
De miért? Semmivel - de tényleg semmivel - nem került előbbre.
2 komment
Címkék: negatív piros lámpa kereszteződés
2009.09.07. 08:38
Furgonos esete az irányjelzővel
Szokásos békességben telt az út így kora reggel, csak ebben a furgonban gyönyörködtem pár percig. Az irányjelzőt mindössze egy esetben használta: a klip végén, amikor neki vált fontossá, hogy sikerüljön sávot váltani. A Nagyszőlős utcai kereszteződésben produkál még egy kedves húzást: (index nélkül) kiválasztja magának a bal oldali, üres kanyarodó sávot. Gondoltam, helyes, hiszen a buszt már a kikanyarodás végén lehagyja, aztán mehet Isten hírével. De nem! A busz gyorsulja le őt, majd pillanatok alatt kialakul a szokásos szitu: a leglassúbb halad a legbelső sávban, viszont kijönni még akkor sem tud könnyen, amikor végre maga is rádöbben, hogy mit keres ott, mert tőle jobbra mindig lesz valaki, akinek nagyon sürgős ...
Ettől függetlenül igazán könnyed kis reggeli út volt a mai is.
Szólj hozzá!
Címkék: index negatív furgon
2009.09.07. 08:18
Apróság
A hétvégén másik autóval jártunk - megint lusta voltam átrakni a tappancsot, pedig nem ártott volna. Mindegy! Lesz más! Amit viszont megjegyeznék, hogy az M5 bevezetőjének a Könyves Kálmán körúti végcsomópontjában szombaton és vasárnap is csak sárgán villogtak a lámpák.
Már azt is nehezen emészti az ember, hogy a fővárosnak arra kevés a pénze, hogy ügyeletet fizessen a SIEMENS-nek, aki mondjuk hétvégén is kijön egy ilyen forgalmas csomópontba! (Arra gondolni sem merek, hogy két napig rá sem néztek a forgalomfilyelő kamerákra, és a rendszer sem jelzett be nekik!)
De azon már végképp elcsodálkozik az ember, hogy ebben a kétmilliós városban nem akadt két rendőr, akit idevezényeljenek. (Tudom, mindenki a szivárványos felvonuláson emberkedett, utána meg mentek meccset biztosítani!) De könyörgöm ...
Rendben, hétvége volt. No de hétfőn reggel, amikor a népek majd jönnek be dolgozni? Már reggel 3/4 6-kor is kellett hozzá egy határozottabb terepjáró, hogy némi kényszeredett udvariasság ébredjen a körúton közlekedőkben, de borítékolható, hogy 7 óra körül ez már kevés lesz:
2009.09.04. 22:29
És a mai utolsó megint egy robogós
Balra forduló sávban sort előz, majd a záróvonalon át bejön elsőnek és tovább megy egyenesen ... csk hát lassúak a többiek, ezért vagy kétszer megy még át a záróvonalon, és kerülgeti az amúgy 50 km/h körüli sebességgel haladókat.
2009.09.04. 22:28
Úgy látszik szokás megvárni a sávváltással a záróvonalat
Ezelőtt a sávváltás előtt cca. 200 métert haladhatott úgy, hogy mellette üres volt a baloldali sáv. Megvárta, amíg beérik - ő meg a záróvonalat -, és csak akkor lépett. (Láttunk már hasonlót a múlt hónapban.)

