Qkac 2009.10.15. 07:46

Rossz nap

 Valakinek nagyon rosszul kezdődött a napja:

 

Észrevettem valamit. Családi házak között, lámpa alatt, nem is olyan korán reggel. Vakmerőség, vagy tudatos magabiztosság - mindegy is.

Megálltam, és kihívtam a rendőrséget. Nem kellet sokat várni (Ááááá, dehogy!), és meg is jött a járőr. Mint kiderült, mindkét kocsinak ugyanaz a tulajdonosa, valamint az is, hogy nem vittek el semmit belőlük. Tudom, sokan mondják majd, hogy aki ilyen kocsikkal jár, meg is érdemli, de azért gondoljatok csak bele! Túl a nem kevés pénzen, amibe az üvegek cseréje kerül, sz@r, hideg, szeles, esős időben kell két autót nagyon gyorsan javítani vinni, mert ha valami nem tesz jót az igényes beltérnek, az az eső, meg a por. És legalább lett volna értelme, de így csak a kár maradt. Törték már fel nekem is úgy az autómat, hogy a hátsó ülésről elvittek belőle egy filofaxot. Néhány pótolható telefonszámon, meg az elkövetkező pár hét programjának időpontjain kívül nem vesztettem semmit, de fagyos, lucskos téli időben vihettem a betört ablakú autót üvegeshez, és a javítás többe volt, mint a lopási kár. Sz@r ügy, és szomorú. És a térfigyelő kamerák ezeket a szitukat többé-kevésbé meg tudnák előzni.

A bejegyzés trackback címe:

https://urvezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr451451219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vighpajti · http://vighcsalad.blog.hu 2009.10.15. 11:15:13

Engem is borzasztóan szoktak bosszantani az ilyen és ezekhez hasonló dolgok. Amikor minimális, vagy nulla nyereségért, kellemetlen és elég nagy kárt kell elszenvednie az embernek.

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2009.10.15. 12:03:42

Szia Kollega!
Üdvözöllek a blogomon!

gmower (törölt) 2009.10.17. 21:35:16

Ahogy én emlékszem elég szar dolog kartonpapír ablakkal autópályán menni...