Amilyen békés volt a tegnapi nap, úgy kezdődött a mai is. Örül a lelkem, amikor így lehet autózni! Persze nem minden fenékig tejfel. Az előttem haladó Suzukis következetes index-mellőzését csak a piros lámpán való áthajtásával tudta felülírni:

 

És hogy az irányjelzés elmulasztásában valóban következetes volt, arra álljon itt a következő klip, mely úgy egy perc múlva készült.

 

(És csak úgy mellékesen: hova a jó égbe rohant annyira, hogy a piroson is át kellett mennie, ha most itt áll előttem?! Szerintem Budapesten csak akkor lehet számottevő időt nyerni, ha folyamatosan szabályt szegünk, veszélyeztetjük a többieket és persze magunkat is. Tök' fölösleges száguldozni, maximum egy-két perc nyerhető vele, viszont nagyon-nagyon sokba kerül(het)!

A bejegyzés trackback címe:

https://urvezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr21385552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gmower (törölt) 2009.09.16. 09:42:38

Az indexelés mellőzését én sem értem miért jó, egyáltalán nem fársztó, viszont sokat tud segíteni a közlekedőtársaknak. A piros lámpás áthajtás ebben a formájában szerintem még éppen belefér, valószínűleg ő nem is látta már a pirosat abból a szemszögből. Ez Pesten napi rutin, balesetek pedig nincsenek belőle. Te viszont nagyon helyesen megálltál, mert az már tényleg vastag piroson áthajtás lett volna. Egyébként tudok Neked több olyan lámpát is mutatni Pesten, amiknél ha még ilyen formában átslisszolsz a narancssárgán, akkor onnantól még a megengedett sebesség alatt is zöldhullámod lesz a továbbiakban. Ezek a lámpák valamiért nem vesznek részt teljesen a zöldhullámban, ami lehet akár szándékos is, hogy ott akadjon meg a forgalom. Ez még jó is dugóban, csak amikor üres az út, akkor nagyon idegesítő... Nem ártana, ha lassacskán elkezdenének az épp aktuális forgalomnak megfelelő lámpabeállításokat használni, mert most még csak olyat láttam, hogy max. kétfajta program változik előre beprogramozott időben, tök függetlenül a valós forgalomtól.

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2009.09.16. 10:00:22

@gmower:
Az indexeléshez egy adalék, ahol ugyanazt magyarázom, amit most te is írsz: urvezeto.blog.hu/2009/09/09/segitene_ha_indexelne
A lápához: Hááááát? Nézd csak meg mégegyszer! Ha kikockázod: 1:08-nál vált sárgára a lámpa, és kettő van belőle: egy fent, egy pedig jobbra. Közte, és az előtte haladó között cca. 20-30 méter van. Látnia kellett! És ekkor a kereszteződéstől még jó 50, de inkább 60 méterre van. Ha ekkor lassítani kezd, simán megáll a lámpánál. 3" a sárga, 1:11-nél vált pirosra - no, ott már nem lehetett megállni, holott még mindíg a lámpa vonala előtt van vagy 3-5 méterrel. Akkor már muszáj volt átmenni, de ennek egyetlen oka az volt, hogy nem is akart megállni, és ezt már három másodperccel ezelőtt eldöntötte. (Egy pillanatra sem féke, még csak a pedálon sincs a lába.)
Az viszont igaz, hogy ezekből többnyire nincs baleset - csak akkor, ha szemből valaki az általa ismert lámpa piros-sárgájába száguld bele, "mostmá' majd úgyis zöld lesz!" felkiáltással. Olyankor viszont mindketten fékezés nélkül szoktak találkozni - főleg az ilyen jó széles kereszteződésben, mint ez is.
És igen, bizony nem egy ilyen lámpasort ismerek és nem értek itt Pesten én is - sajna!
DE! Arról még nem is esett szó, hogy mindez az okfejtés egy rendőrségi fotó esetében az ég egy adta világon semmit nem ér!

gmower (törölt) 2009.09.16. 11:24:25

@Qkac: Jó, jó, valóban ez már eléggé határeset, és természetesen a rendőr megbüntetné érte, de igazából már az előtte haladót is, aki viszont tényleg rendben volt, sőt még az indexet is használja :)

"csak akkor, ha szemből valaki az általa ismert lámpa piros-sárgájába száguld bele, "mostmá' majd úgyis zöld lesz!" felkiáltással."

Hát azért illik benézni a kereszteződésbe ilyen esetben, én legalábbis szoktam. Egyébként a piros 7-es pont így megy át a felvételen, mondjuk nem száguldva :)

Szerintem ezen a problémán sokat segítene, ha a sárgák hossza standard lenne. Számomra isemeretlen helyeken én is mentem már így át, mert nem számítottam rá, hogy olyan rövid lesz a sárga. Tudom persze, hogy mit ír a KRESZ, de ilyen méretű és forgalmú városokban nem túl hatékony és biztonságos, ha a sárgára váltás pillanatában mindenki fékez, mint az őrült. Ezt már csak azért is tartom, mert Párizsban úgy szálltak belém, hogy az előttem lévő satuzott a lámpától néhány méterre, amikor az épp sárgára váltott, én még meg tudtam állni, a mögöttem lévő már nem... És nekem tökmindegy, hogy a KRESZ szerint a mögöttam jövő a hibás, akkor is az okos satuzós hölgyemény miatt alakult ki az egész szituáció...

Sajnos nem találok sehol olyan statisztikát, hogy milyen területi elosztást mutat a balesetek száma/utaskilóméter, pedig gyanítom, hogy meglepő lenne. Tapasztalataim mindenképp azt sugallják, hogy Budapesten x utaskilóméterre jóval alacsonyabb balesetszám jut, az ország többi területéhez viszonyítva. Az már mindenképp látszik a megyei bontású statisztikákon, hogy az országos átlaghoz képest kiugró a gyalogosok/kerékpárosok/motorosok hibájából bekövetkezett balesetek száma, ami ellen semmit nem tesznek...

A számok:

www.police.hu/data/cms603021/Kozlekedes_HK06.xls

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2009.09.16. 11:46:52

@gmower: Határeset :-D
Igen, az előtte menő tényleg rendben volt - főleg budapesti viszonoy között.
- a kereszteződésbe benézéssel csak az a baj, hogy az adott szituban mindkét fél inkább gyorsít, és ha megpillant valamit keresztirányba, akkor már csak a satu marad. (Mondjuk, az még mindíg jobb, mint hogy összetörjék egymást.)
- ami a sárgák hosszát illeti: mélyen egyetértek. Mostanában még mintha rövidülnének is - de az is lehet, hogy csak én öregszem ;-)
- és igen, hiába van igazad, ha kitörik a nyakad
- jó lehet a megérzésed, Budapesten működik az evolúció :-) Volt olyan kollegám, aki amikor először jött fel Budapestre kocsival Lentiből, a Bach-csomópontig jutott. Ott aztán a benzinkútnál szépen letette a kocsit és inkább tömegközlekedett. Egy álmos kisváros forgalmi helyzetei után egyenesen sokkolta a budapesti forgatag. Tény, hogy vidéken sokkal több balesetet látni. És az is tény - valószínűleg -, hogy Pesten fajlagosan több balesetet okoznak az általad említettek, holott vidéken - ugyancsak fajlagosan - többen vannak az utakon belőlük. (Itt a blogon is találsz szép példákat robógósra, kerékpárosra, gyalogosra egyaránt.)