Motorosok, robogósok - mint már korábban írtam, nincs velük bajom. Azok a szabályszegések, amiket rendre elkövetnek, nem különösebben köz- (inkább csak ön-)veszélyesek, úgyhogy lelkük rajta. Inkább segítek nekik, minthogy tanuskodjak, vagy gyakoroljam elsősegélynyújtó tudásomat.

Néha azonban előfordul hogy bosszantó, amit csinálnak. Ilyen ez az első jelenet. Megszokott dolog, hogy lámpánál előre jönnek. nincs is ezzel semmi baj: elég jól gyorsulnak, figyelnek is, nem tartanak fel senkit! MINDADDIG, amíg nem állnak be az egyetlen sáv közepére, és várnak az egyenesen továbbhaladást engedő zöldre, miközben a segédlámpa jobbra már 15 másodperce zöld (és történetesen minden előttem álló, valamint én is) jobbra mennénk. A másodikként érkező robogós most pont ezt teszi:

 

És jöjjenek a kevésbé zavaró, ámde attól még szabálytalan akciók. Először a Lágymányosi híd, ahol az autósok mostanság szépen be tudnak sorolni - majd mutatok rá példát -, nem úgy a motorosok:

 

Később pedig azon kezd gondolkodni az ember, nem kellene-e egy cca. egy méter széles középső sávot létrehozni az arra alkalmas szélességű kétsávos utakon?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://urvezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr191370381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.03.22. 13:12:41

1.nél: ritka mocsok dolog lefogni a kanyarodókat...Ennyire balfasz nem lehetett.

2:imádom a mocikat, mégis elítélek pár dolgot: a felezőn motorozást pl. mint a videón is látszik.Én elhiszem, h el tud menni (a sportmocis pl.) de komolyan szükséges centizgetni az autósok tükreit?
A robeszosoktól meg a víz kiver!Ahiszik, h ők is motorosok

2010.03.22. 13:14:44

Közben pedig NEM!Egy négyütemű kávédaráló SOHA nem lesz motor.A motor egy váltónál kezdődik pl. Simson, ETZ...

Virsli gumik, életveszély a legtöbb megmozdulásuk, ratyi fékek, nagy súly (mármint amit cipelnek), de a gázt húzni azt k***a tudják:).Amikor meg féktávon kell egyet figurázni, akkor pörögnek a motorháztetőn, vagy a hátukon.Természetesen, ők mindig ártatlanok.
süti beállítások módosítása